Életünk és a tévé PDF Nyomtatás E-mail
Korábbi számok - Új Életmód 2009/1.

A televízió szinte mindannyiunk életének szerves része. Csak nagyon kevés háztartásból hiányzik – sõt sokan kicsit furcsán is néznek azokra, akiknek nincs tévéjük. Életünk, hétköznapjaink sokszor elképzelhetetlennek tûnik nélküle – kicsiny hazánkban körülbelül nyolcmillióan nézik napi rendszerességgel. Cikkünknek – amely részben önvallomás – nem az a célja, hogy riogasson, vagy kimondja: a tévé gonosz találmány, azonnal dobjuk ki.

A televízió szinte mindannyiunk életének szerves része. Csak nagyon kevés háztartásból hiányzik – sõt sokan kicsit furcsán is néznek azokra, akiknek nincs tévéjük. Életünk, hétköznapjaink sokszor elképzelhetetlennek tûnik nélküle – kicsiny hazánkban körülbelül nyolcmillióan nézik napi rendszerességgel. Cikkünknek – amely részben önvallomás – nem az a célja, hogy riogasson, vagy kimondja: a tévé gonosz találmány, azonnal dobjuk ki. Nyilvánvalóan sok hasznos tulajdonsága is van, mégsem ezekre helyezem a hangsúlyt. Tényeket, kutatási adatokat és saját tapasztalatokat szeretnék megosztani, a tanulságot úgyis mindenki leszûri magának. Amirõl tudjuk, hogy kellemetlenül érinthet, azzal inkább szóba sem állunk – így aztán lehetséges, hogy sokan már itt abbahagyják az olvasást, és továbblapoznak, valami kellemesebbet, izgalmasabbat, tanulságosabbat keresve. Akik mégis maradnak, azok számára szeretnék néhány konkrét tényt közzétenni (forrás: http://www.trash yourtv.com):
* Aki naponta legalább három órát tévézik, kétszer nagyobb valószínûséggel lesz túlsúlyos, mint az, aki naponta csak egy órán át ül a képernyõ elõtt.
* Egy átlagos amerikai fiatal 18 éves koráig 16 ezer gyilkosságot és közel 200 ezer erõszakos cselekményt lát a tévében.
* A szakemberek szerint a televízió nagyon rossz hatással van a fejlõdõ agyra. Kétéves kor alatt egyáltalán nem szabadna tévét nézniük a gyerekeknek.
* Egy amerikai gyermek átlagosan 50 ezer reklámot néz meg évente.
* A maximum napi egy órát tévézõ fiatalok sokkal jobban teljesítenek.
* Az amerikai szülõk csak heti 38 percet szánnak a gyermekükre, míg átlagosan 31 órát töltenek a tévé elõtt.
* Egy átlagos amerikai 4,5 órát tévézik naponta.
Az utolsó két adattal kapcsolatban bárki mondhatná: „Ez csak az amerikaiaknál van így, nálunk azért még jobb a helyzet.” Sajnos a tények kiábrándítóak: az AGB Nielsen mûszeres mérése 840 háztartás alapján megállapította, hogy egy átlagos magyar háztartásban napi 5 órát megy a tévé – tíz évvel korábban még csak napi 3 óra 56 perc volt az átlag. (2006-os adat.)
Persze valószínû, hogy a többség nem öt órán át nézi folyamatosan a tévét, de öt órán át be van kapcsolva, és teljesen vagy részben elvonja a figyelmünket. Egy kis számítást végeztem ezzel kapcsolatban, hogy konkrétumokra váltsuk ezt az öt órát. Nézzük meg elõször azt, hány órát tévézik az átlag egy évben: 365 nap x 5 óra = 1825 óra. Az 1825 órát érdemes elosztani a napokkal is. Ha naponként átlagosan 16 órás ébrenléttel és 8 órás alvással számolunk, akkor a következõ eredményt kapjuk: 1825 óra / 16 óra (napi átlagosan ébren töltött idõ) = 114,06 nap.
Ez azt jelenti, hogy az átlag magyar egy évbõl közel 4 hónapot tölt folyamatos tévézéssel. Ha valaki egy összegben szeretné „leülni” ezt az idõt, akkor január elsejétõl április 24-ig mindennap reggel hattól este tízig kellene bekapcsolt készüléke közvetlen közelében lennie. Mindeközben nincs ideje arra, hogy önmagával foglalkozzék, társadalmi életet éljen, vagy a feladatait, munkáját végezze.
Mondhatjuk persze azt is, hogy mi nem tartozunk az átlaghoz, így számoltam napi két órával is egy átlagos évet. (Egy kereskedelmi csatornán egy film végignézése a reklámokkal együtt ennyi idõt vesz igénybe, egy átlagos csatornán pedig belefér még egy hírmûsor is.)
Így évi másfél hónap jön ki, ami persze kitölthetõ hasznos, sõt szükséges mûsorokkal is, de a közvélemény-kutatás adatai szerint sokkal inkább szórakozni, kikapcsolódni szeretünk a tévé elõtt, semmint tanulni, feltöltõdni, vagy a szépérzékünket csiszolni.
A GFK Hungária 2006-os felmérése érdekes tanulságokkal szolgált:

A nézõk
Milyen csatornákat nézünk?
Százból 58 válaszadó említette a hírmûsorokat, a válaszadók fele a filmeknek nem tud ellenállni. 29-29 százalék jelezte, hogy imádja a vetélkedõket és a természetfilmeket, 18-19 százalék pedig a showmûsorok, sorozatok és sportközvetítések miatt kapcsolja be a televíziót. A dokumentum jellegû vagy magazinos mûsorok (Fókusz, Aktív) állítólag csak 11 százalékot érdekelnek, a valóságshow-khoz való mániákus ragaszkodást pedig százból csak két válaszadó vállalta fel.

A tények
A szolgáltatók szemszögébõl
A tévés hírmûsorok iránti ragaszkodás a nézettségi adatoknak is (többé-kevésbé) megfelel, de ha valóban minden harmadik magyar a képernyõre tapadna egy-egy természetfilm kapcsán, akkor a Travel Channel vagy az Animal Planet a harmadik-negyedik legnézettebb hazai csatorna lenne, hatalmas reklámbevételekkel. Nyilvánvaló, hogy a válaszadók a valódinál okosabb, igényesebb képet próbáltak sugallni magukról – valójában sokkal többen néznek realityt (doku soapot, azaz Gyõzikét).
A kapott adatok csak a vágyat sugározzák, hogy a válaszadók milyenek szeretnének lenni.

Miért tévézünk?
Nyilvánvalóan saját magamról tudok a leghitelesebb információkkal szolgálni, de a kereskedelmi csatornák legnézettebb mûsorai, illetve a kereskedelmi szempontból legdrágább mûsorsávok is fontos összefüggésekre világítanak rá. A tévéfüggõség azért is alakulhat ki könnyen, mert a filmek, sorozatok, kibeszélõshow-k világa a legegyszerûbb módon segíthet mindannyiunknak kilépni a hétköznapok szürke egyhangúságából. Rosszul érzem magam a bõrömben, problémáim vannak? A megoldás egyszerû: bekapcsolom a tévét, és levezetem a bennem levõ feszültséget egy pörgõs akciófilmmel (a fõmûsoridõben, este nyolc körül általában ez a mûfaj vezet), krimivel, horrorral, szurkolok a kedvenc színészemnek stb.
Kommunikálni azonban nem lehet egy villódzó dobozzal, így egyoldalúan fogadjuk be az ingereket, amelyek az agyi mûködésünkre, gondolkodásunkra és egész fizikumunkra hatnak. Addig sem kell gondolkodnunk, amíg megy a tévé. Rengeteg családban akkor is be van kapcsolva, ha nem nézi senki, és még akkor is, amikor vendégek jönnek.
A médiának óriási szerepe van a gondolkodásunk formálásában. Politikai és társadalmi kérdésekrõl egyaránt kész gondolatokat kapunk a tévébõl. Az, hogy valaki mit gondol az eutanáziáról, abortuszról, sokszor egy sorozaton múlik (például Vészhelyzet, Dr. House stb.). Egy felmérés szerint az iskoláskor alatti gyerekek 90 százaléka kéri azt a játékot vagy ennivalót, amit a tévében látott hirdetni. Nem lehetnek kétségeink afelõl, hogy mindezek ránk is hatnak.

Lógunk a szeren
Tévéfüggõ vagyok. Nem egyik napról a másikra alakult ki nálam ez a megkötözöttség. Mivel gyermekkoromban beilleszkedési nehézségekkel küszködtem – a családomban meglévõ alkoholizmusnak, beteg kapcsolatoknak és ebbõl fakadóan saját személyiségemnek köszönhetõen –, korán elkezdtem keresni a feszültségoldó lehetõségeket. A televízió által adott audiovizuális ingerek már egészen kis koromban lekötötték a figyelmemet. Nagyon hamar azonosultam az egy-egy színész vagy színészek csoportja által elõadott szituációval, képes voltam emiatt mellõzni fontos kapcsolataimat, feladataimat, és önmagamtól is képes voltam idõt megvonni.
Az idõhiány két területen is jelentkezett:
1. Fontos feladataimat halogattam a tévénézés miatt, így egy-egy határidõ elõtt kellett komolyabban rákapcsolnom a munkámra. Általában így is el tudtam végezni, de az árat most fizetem. Kialakult ez a rossz szokás az életemben, ami sajnos még a jelenre is rányomja bélyegét. (A hajtós munkavégzés természetesen újabb kimerültség, így feszültség forrása is.)
2. A másik terület, amelyre az idõhiány hatott, a pihenésem minõsége. Mivel esténként tudtam a leginkább tévézni (nem számítva a hétvégéket, amikor akár napokon keresztül is sikerült), az alvási idõmbõl kellett elvonnom, így kevesebbet tudtam pihenni (jóval fáradékonyabb lettem), és azután csak „beleesni” tudtam egy-egy napba, nem pedig „elkezdeni”, átgondolni, elcsendesedve elindulni. Nemrég múltam 31 éves, de már szinte teljesen megõszültem. Tudom, hogy genetikai adottságaimon kívül az önmagamtól megvont rengeteg pihenõidõ is okozója mindennek.

A függõségek közös vonásai
A függõségek néhány jellemzõbb vonása (az alkoholizmus, az evési függõség vagy a munkamánia esetében egyaránt) a következõ:
* A tevékenységet legjobb belátásom ellenére sem vagyok képes abbahagyni.
* A negatív tünetek jelentkezése sem bír visszatartó erõvel.
* Egyre több idõt töltök függõségem tárgyával, vagy arról gondolkodva.
* Az adott tevékenység számomra örömet, feszültségoldást jelent.
* Kapcsolataimban elmagányosodom (a már említett adat itt válik újból érdekessé: „Az amerikai szülõk csak heti 38 percet szánnak a gyermekükre, míg átlagosan 31 órát töltenek a tévé képernyõje elõtt.”)
* Ha nem ûzhetem a számomra annyira kedves tevékenységet, hiánytüneteket tapasztalok.

Mit tehetek, ha magamra ismertem?
Ha a fenti sorokat olvasva bárki magára ismert (ha csak a veszélyt megsejtve is), nem kell megijedni: hiszen az elsõ lépés a gyógyulás felé mindig saját „betegségünk” felismerése. Persze nem egyformán függünk a különbözõ dolgoktól. Például ha valaki puszta elhatározással, más pedig csak éveken át tartó küszködéssel tudja letenni a cigarettát, ez nem pusztán az akaraterõ meglétén vagy hiányán, az akaratgyengeségen mérhetõ le csupán, mint ahogyan sokan gondolják. Mindannyian küszködünk különbözõ feszültségekkel, stresszorokkal, és mindannyian találunk magunknak feszültségoldó tevékenységeket – többet is. Van, aki veszélyesebbeket (alkohol- vagy drogfogyasztás, extrém sportok iránti rajongás, szexfüggés, játékfüggés), és van, aki látszólag kevésbé veszélyes formában találja meg önmagának mindezeket (vásárlási és evési függõségek, munkamánia, internetfüggõség, kényszeres segítés, vagy a tévéfüggés). Mindenkinek több ilyen „menekülési útvonala” is van, és mindannyiunknak van elsõdleges, másodlagos és akár harmadlagos függõsége is. Ha valakinél csupán harmadik helyen áll a dohányzás, könnyebben fog leszámolni vele, hiszen más az elsõdleges függõsége – ez nem jelenti azt, hogy õ tökéletesebb a másiknál, csupán nem nézett még szembe azzal a függõségével, amellyel szemben tehetetlen.
Ebbõl következik az is, hogy lesz, aki azt mondja: „tényleg túlzásba vittem a tévézést, holnaptól csökkentem a képernyõ elõtt töltött idõt”, és sikerrel is járhat az akaratereje és önfegyelme segítségével. Lehetséges azonban, hogy azok közé tartozik (mint én is), akik képtelenek önerõbõl kilépni a megkötözöttségbõl.
Fel kell tennem magamnak a kérdést: mi elõl menekülök, mivel nem szeretnék szembenézni, milyen sérüléseket szenvedtem gyermekkoromban, melyek azok a személyiségbeli torzulások, amelyekbõl gyógyulnom kell, milyen törések (válás, fontos ember elvesztése stb.) értek, amelyek pszichésen megviseltek?
Fontos, hogy lássuk: nem azért lesz valakibõl tévéfüggõ (vagy bármilyen más függõség rabja), mert sokat tévézik, iszik, eszik, vagy játszik, hanem például azért nézi sokat a tévét, mert használja valamire. Feszültségeket, problémákat, feldolgozatlan helyzeteket, mélyben meghúzódó sebeket akar tudat alatt „gyógyítani” a segítségével. Sajnos bármit választunk is, ha fájdalomcsillapítónak használjuk, nem megoldódni fog az életünk problémája, hanem elmélyül.
A másik fontos kérdés a következõ: továbbra is egyedül akarok küzdeni, vagy elfogadom a kívülrõl (pszichológus, pszichiáter, más szakemberek) vagy a felülrõl való segítséget?
Mindennek felismeréséhez vagy a beismeréshez egy dologra van csupán szükségünk: csendre. A csend rendszerint kellemetlenné válik számunkra. Nem szeretjük. Olyan dolgokkal kellene szembenéznünk, amelyek esetleg szomorúsággal töltenek el, átértékeltetik velünk az életünket, és a változás irányába mutatnak. Könnyebb elhessegetni õket, és bekapcsolni a tévét, rádiót, számítógépet.
A tévé sokunktól sokkal többet vesz el, mint amennyit ad. Megfoszt bennünket önmagunktól és egymástól is. Ne féljünk feltenni a kérdést: Függök a tévétõl, vagy szabad vagyok arra, hogy bármikor kikapcsoljam, ha törõdnöm kellene valakivel? A kérdés megválaszolásához segítséget jelenthet a „Tévéfüggõ-e ön?” címû teszt.    

                                     
Horváth Gábor
pedagógus, lelkész,
addiktológiai konzultáns


(Új Életmód, 2009/1.)


Tévéfüggõ-e ön?
(A kérdésekre adott „igen” válaszok egy pontot érnek)

* Több mint egy tévéje van?
* Naponta két óránál többet tévézik?
* A családi tévé naponta több mint négy órán át be van kapcsolva?
*
A nappali középpontjában van-e a tévékészülék?
* Van-e tévé a hálószobában?
* Ki tudja-e kapcsolni a tévét az egyik kedvenc programja közben? (A nem válaszért jár pont.)
* Elõfordult-e, hogy nagyon sietett haza, gyorsan vagy veszélyesen hajtott, hogy elérje a kedvenc mûsorát?
* Szokott-e tévézés közben vacsorázni?
* A tévémûsorokhoz tervezi-e a programjait?
* Ahhoz mérten szokta-e az idõt megmondani, hogy épp melyik mûsor megy a tévében?
* Ki tudja-e kapcsolni a tévét most azonnal úgy, hogy három napig felé se néz? (Szintén a nem válaszért jár pont.)
* Váltogatja-e cél nélkül a tévécsatornákat, hogy valami jót találjon?
* Használja-e a tévét lazításhoz vagy elalváshoz egy nehéz nap után?
* Szüksége van-e a tévére a nap indításához?
* Többet nézi-e a tévét, mint amennyit a családjával beszélget?
* Volt-e már olyan, hogy tovább tévézett annál, mint ahogyan tervezte?
* Gondolkodott-e már azon, hogy túl sokat tévézik?
* Halasztott-e már el fontos eseményt a tévézés miatt?
* Próbálta-e már sikertelenül abbahagyni a tévézést?
* Nehézségbe ütközik-e csökkentenie a tévé elõtt töltött idõt?

Értékelés
0–6 pont: Nagyszerû! A tévé nem uralkodik önön. Könnyedén talál más hasznos elfoglaltságot a tévézés helyett.
7–14 pont: Mérsékelt módon ugyan, de függõ viszonyban van a tévével. Jó hír, hogy tervezett életvitellel és erõfeszítésekkel javítható a helyzet.
15–20 pont: Ön komoly tévéfüggõ. Alapvetõ változtatásokra van szüksége a szemléletét és az életvitelét illetõen.

 
© 2021 Új Életmód magazin
Joomla! is Free Software released under the GNU General Public License.
XHTML 1.0  |  CSS